2
Oneplus 2 HUNgary-UK

  1. tamask
    Eclair Aug 23, 2015

    tamask , Aug 23, 2015 :
    Keresem a fogást rajta! :)
    Mikor elérhetetlennek tűnt a Oneplus 2, én is elgondolkodtam a Moto X Style vásárlásán. Az a külső nem jön be annyira, a többlet tudása pedig számomra feleslegesnek tűnik. Aztán jött a Oneplus rizsa, akadozó eladások, kábel… Utána meg jött a meghívó. Hogy így az elején tudtam megvenni, nem éreztem a vásárlásban kockázatot, mert ha nem tetszett volna, nem lett volna nehéz eladni.

    A melegedésről: teszteltem Shadow Fight 2 és Asphalt 8: Airborne (max. beállításon), N.O.V.A 3. Úgy 5-10 perc alatt elér egy hőfokot, aztán egy óra múlva is ugyanannyi. Amit itt mér a srác, az reális: . Kb. 40 – 44 fok a max.

    Ujjlenyomat-érzékelő: négy ujjam adtam hozzá (5 lehet), így is gyors. Teljesen jól működik, nem hibázik. A lényeg hogy az ujjad úgy add hozzá, hogy többféleképpen helyezd az érzékelő felületre, és értelem szerűen úgy akard feloldani, ahogy és ahol, beolvasáskor ráhelyezted.

    AnTuTu Benchmark: most hogy elkezdtem ide írni, lefuttattam kétszer. 55209 és 57088 pont. Túl nagy jelentőségét nem látom, minden hibátlanul és gyorsan fut, a váltás az alkalmazások között gyors, akadozás nincs, a 64 GB tárhely pedig bőségesen elég lesz. A hangja jó, a MaxxAudio fülhallgatóval mutatja meg magát igazán. A beállítások részletesek, pld. az előlapi LED értesítések 8 színből választhatóak.

    Jó felvenni, kézbe fogni. Masszív, érezni a fémet, a homokkő hátlap meleg tapintású, csúszás és ujjlenyomat mentes.

    Nem akarom tovább ragozni, van rengeteg teszt és vélemény a neten, mondjanak benne jót vagy rosszat, ez a telefon engem megfogott.

    És hogy kerek legyen: Egyetlen hibával találkoztam eddig. A régi Thermaltake Shark házam előlapi USB 2.0-es csatlakozóiba nem lehet a kábelt csatlakoztatni. A hosszú oldalon szorul. Erőltetni nem akartam, az alaplapi USB 3-as csatlakozókkal tökéletes.

    Ha valami rettenetes történne, rögtön jelentkezem…
     

    mikibuza likes this.
  2. vinpilu
    Gingerbread Aug 23, 2015

    vinpilu , Aug 23, 2015 :
    @Zozicsek, a linked még mindig nem jó, ha jól látom hiányzik az "invites?" szócska és kérdőjel.

    @tamask, ez nagyon jól hangzik! Köszönjük az infókat!
     

  3. Zozicsek
    Donut Aug 23, 2015


  4. MartOOn
    Honeycomb Aug 23, 2015


  5. MartOOn
    Honeycomb Aug 23, 2015

    MartOOn , Aug 23, 2015 :
    Koszonjuk es sok sikert hozza remélem mi is hamarosan csatlakozunk. ;) a kevlar hatlapom már megvan hozzá. :D
     

  6. vinpilu
    Gingerbread Aug 23, 2015

    vinpilu , Aug 23, 2015 :
    Na és milyen a kevlár hátlap? Tegnap én is kosárba raktam, csak nem fizettem...
     

  7. MartOOn
    Honeycomb Aug 23, 2015

    MartOOn , Aug 23, 2015 :
    Meglepoen jo a fogasa. Joval gagyibbra szamitottam, csuszosabbra. De ennek kicsit puhabb a fogasa, kicsit 'gumisabb' regen par htc-nek volt ilyen burkolata. Remélem jol birja majd a strapát! :) te hanyadik vagy a listan?
     

  8. vinpilu
    Gingerbread Aug 24, 2015

    vinpilu , Aug 24, 2015 :
    192051, nem kapkodok. :D
    Rémlik, hogy akkor milyen lehet a fogása, ez is jól hangzik akár csak tamask beszámolója a telefonról.
     

  9. YetiSensei
    Eclair Aug 24, 2015

    YetiSensei , Aug 24, 2015 :
    Én meguntam várni :) tegnap fogtam magam felmentem ebayre oszt rendeltem egyet :) én biza többet nemvárok az invitera :) nagy volt a Hype miatta meg minden s nemlett belőle semmi nekem meg kell egy új teló szóval szeptember 1-3 között meg is lessz :)
     

  10. Zozicsek
    Donut Aug 24, 2015

    Zozicsek , Aug 24, 2015 :
    Csábító az ötlet, de egyébként is év vége felé akarok telefont cserélni (akkor lesz pénz, paripa, fegyver), úgyhogy addig várok invite-ot. Ha addig nem lesz, lehet, hogy nyomdokaidba lépek. Posztolnál majd egy linket, ahonnan vetted? Illetve ha megjött, szerintem tőled is várjuk a tapasztalatokat :)
     

    YetiSensei likes this.
  11. Gabi89
    Eclair Aug 24, 2015

    Gabi89 , Aug 24, 2015 :
    Azt tudod, hogy az jó eséllyel kínai verziós lesz? Tehát alapból Hydrogen OS lesz rajta, és nem fogja támogatni az összes LTE sávot. ("LTE supported: B1/3/7 band")

    Persze ha ez nem baj akkor nincs probléma. :)
     

    YetiSensei likes this.
  12. filazso
    Cupcake Aug 24, 2015

    filazso , Aug 24, 2015 :
    Két simmel próbáltad?
    Ha telefonálsz az egyiken, tudsz hívást fogadni a másik számon?
     

  13. YetiSensei
    Eclair Aug 24, 2015

    YetiSensei , Aug 24, 2015 :
    ja, sajnos tudom és de baj, viszont két felhasználóra is írtam ezzel kapcsolatban aztán mivel egyikse válaszolt ezért ideges letem (nem erény tudom XD) s az 1iket tallálomra megrendeltem :), másnap kapom az üzenetet attól akitől megrendeltem hogy hááát eeez HonKongbóóól vaaan, mondom jóvan kisfiam ülj le 1es és Order Cancel, a másik meg ugyan azt írta "it's international and genuine model which is unlocked and suitable for UK networks" de azért én még rákérdeztem részletesebben is s most várom a választ
     

  14. tamask
    Eclair Aug 24, 2015

    tamask , Aug 24, 2015 :
    Nem próbáltam. Egyetlen nano sim van a családban, azért is 40 percet álltam sorba a Telekom-nál. Igaz utána 3 perc alatt adtak egyet.

    Nem tudsz hívást fogadni, a Oneplus 2 dual standby: http://www.dualsimsmartphones.hu/dual-sim-standby-dss-mit-jelent/

    Egy új teszt: http://www.pcadvisor.co.uk/review/m...lus-2-hands-on-review-indepth-charts-3621615/

    Egy másik a dual simes telefonokról: http://www.pcadvisor.co.uk/test-cen...martphones-2015-buying-advice-uk-may-3511526/
     

  15. filazso
    Cupcake Aug 25, 2015

    filazso , Aug 25, 2015 :

    Erről olvastam, de az oneplus.net-en még nem láttam semmit erről,
    ezért szerettem volna a konkrét tapasztalatodat megtudni.
     

  16. MartOOn
    Honeycomb Aug 25, 2015

  17. Zozicsek
    Donut Aug 25, 2015


  18. elektron95
    Cupcake Aug 25, 2015

    elektron95 , Aug 25, 2015 :
    Hello, egy gyors kerdes :)
    Miert var mindenki a meghivokra ?
    Marmint, simman lehet kapni a keszuleket, nagyon sok helyen...
    vagy nekem ki maradt valami info a meghivoval kapcsba ?
    Kerlek valaki oktasson mar ki :p
    Koszi!
     

  19. vinpilu
    Gingerbread Aug 25, 2015

    vinpilu , Aug 25, 2015 :
    Szerintem azok a webshopok, ahol lehet kapni, a kínai verziót árulják. Meghívóval international (vagy EU) verziód lesz (elérhető LTE sávok tekintetében nem mindegy), 2 év garanciával. Az árakat most nem is néztem, de Kínából kell még számolni az ÁFA és vámkezelési költséggel, míg meghívóval csak a oneplus.net shopban látható ár van, plusz szállítási költség (mivel EU-n belülről érkezik a telefon).
     

  20. MartOOn
    Honeycomb Aug 26, 2015

    MartOOn , Aug 26, 2015 :
    itt egy nagyon jo video a ket OS kozti kulonbsegekrol. ezek mellett mar csak a kulonbozo LTE savok vannak, minden masban megegyezik a kinai az internetaional valtozattal.